2012. október 4., csütörtök

Vizes köröm

Sziasztok!
Ma egy roppant új kreációval érkezek, amiről pár nappal ezelőtt hallottam. Vagyis olvastam, láttam, mindegy. Egy körmös poszt lesz a mai, méghozzá roppant érdekes kivitelezéssel. Mindössze egy pohár, és néhány összekeverendő, általad választott színű körömlakk szükséges. Vágjunk is bele, a képekkel magyarázok.

Először is, én egy festőspohárnak használt edénykét választottam a keverés 'helyszíneként'. Első dolgunk, hogy vizet öntünk bele, melynek felszínéig elér az ujjunk.

Kis maszatolás következik, ugyanis néhány sűrűbb lakknál nehezebb lecsepegtetni az ecsetről a lakkot. Az alsó képen sárga, arany, fekete, és egy kis környezetébe olvadt piros található. Ezeket óvatosan megpiszkálva egy fogpiszkálóval keverhetjük, bár az enyéim rögtön egy vagy több hártyává álltak össze.

Ne hezitáljunk sokat, minél előbb, annál jobb alapon mártsuk bele a körmünket, egyszerre egyet. Bátorkodjunk kiemelni, és megtekinteni. Az ujj szélére rakódott festéket pedig a legegyszerűbben körömlakklemosóval távolíthatjuk el. A végeredmény egy szerintem gyönöyrű, világos metálpirosas árnyalat lett, ilyen színem még úgysincs körömlakkok közül :D Viszont sajnos mindent összemaszatoltam, és a mennyiségeket, a kivitelezést még gyakorlonom kell, ha újabb kísérletezésre kerülne sor ezen a téren.

Az ihlető, hátha innen könnyebb elképzelni a procedúrát:

Ügyeskedjetek ti is, kíváncsi lennék, ki mit hoz össze! Ti már hallottatok erről a módszerről? Mondom, nekem nagyon új volt, de abszolút ötletes és megvalósíthtató (csak nehezen :P).
Sok szerencsét az esetleges próbálkozásokhoz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése