20:24

Ivania Carpio - számomra, mint stílusikon


Sziasztok!
Többek között a formaságok elhanyagolása végett boldog újévet kívánok mindenkinek, remélem, úgy fog telni, ahogy szeretnétek is azt. Van akinek jobb szükségeltetik, mint a tavalyi, nekem azonban pont megfeleltek az elmúlt időszak küzdelmei, nehézségei-könnyebségei, néhai kilengései.
Tegnap házidolgozatot írtam informatikából. Modern dologról kellett, így én miről írtam? A blogolásról, a divatblogolásról pontosabban. A tanárnőnek is leírtam, hogy nagyon sok pluszra tettem szert, miközben kerestem-kutattam. Valóságos kíváncsiság lett úrrá rajtam, élveztem a feladatot tulajdonképpen, főleg az érdekesebb részeknél. Először is megemlíteném, hogy próbáltam a saját tudásomból és tapasztalataimból építkezni, a saját véleményemet leírni. E dolgozat kapcsán leltem rá a holland Ivania Carpio blogjára, aki enyhén elkápráztatott. Ő az, akire azt mondom, újat mutatott a nagyvilágnak, és ezért is szeretik. Bár a bejegyzéseit csak alig nyálaztam át, de ha jól láttam, egy olyan divatbemutatón volt - nem kizárt, hogy ő tartotta -, ami egy mélygarázs hangulatú helyen lett megrendezve. Iszonyatosan érdekesnek találtam. És volt hangulata, nem is akármilyen! A bemutatóra ellátogató emberek a képeken felcsigázva izegtek-mozogtak, és szerintem szemmel láthatóan élvezték. Azt hiszem, egyik álmom, hogy találkozzak Ivaniával. Iszonyatosan megragadott a stílusa, fehérben és feketében öltözködik, néha szürkét is magára ölt, átlátszó asztalt tervez, és szerinte örök darab egy fehér póló. Mióta megláttam, és olvastam a vele készült interjúkat, megváltozott a divatszemlém egy kicsit. Példakép? Olyasmi, de nem teljes mértékben. Megfogalmazott egy olyan gondolatot, ami bennem is bújkált, csak én nem tudtam kézzelfoghatóvá tenni. Ez pedig a következő: "Gyerekkorom óta nagyon érdekel és magával ragad a vizualitás, az, ahogy a dolgok kinéznek...". Egyébként arról is nyilatkozott, hogy ő éjjel-nappal a vasáruboltban leledzik, hogy új ékszerkellékeket találjon magának. És tényleg ez az, amivel egyedi tud lenni, hogy a saját ötleteit meg tudja fogalmazni, és elérni, megmutatni azt a célközönségének, ami a fejében van. A blogcíme: loveaesthetics.blogspot.com

Mivel elkapott az Ivania-stílusláz, ezért ma egy olyan szettet húztam fel, ami bizonyítja a fentit, hogy egy sima fehér póló bármelyik évszázadban megállja a maga helyét.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts