Csodás érzés a tavaszi napsugarak perzselését érezni az arcomon. Mindig is ilyen dimbes-dombos vidéken történő fotózásra vágytam. Ezek a tájak mindig szépek. Ha tél van, akkor a hókupacok által keletkezett meseország tárul a szemem elé, és így tovább. Egyszerűen elvarázsol, ahogy a völgyek egymásutánisága azt az érzetet kelti, mintha a táj végtelen lenne. Az pedig, hogy mindig más-más színben pompázik, lenyűgöz. Bár kicsit még kiszámíthatatlanok a napok, hiszen van, hogy egy rövid ujjú pólóban melegem van, máskor még elkél a kabát vagy dzseki.
Ezúttal egy Springfield-es ruhát választottam. Van, aki szerint nagymamás, szerintem viszont igenis vagány, a hajviseletemmel együtt pedig picit hippis hatást is kelthet. Már akkor így képzeltem el, mikor megláttam a boltban. Igen, ez a bakancs már lassan minden egyes bejegyzésemben szerepel. Nem tudok mit tenni, ez a Vagabond darab örök kedvencem, pont ezért, mert mindenhez illik. Jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy nem sül-e meg benne ilyenkor a lábam, ha a mínusz fokokban is hordom. Nos, nem, a megfelelő vastagságú zokni a titka, ugyanis ez nem egy túl bélelt cipő. Télen sem fázom benne, nem is ázik át. Egyszóval tehát elég multifunkciós darabról beszélünk. Ha már fekete cipő, akkor ahhoz fekete bőrdzseki dukál. Az elmaradhatatlan, és szintén örök kedvenc árnyalatú rúzsom volt az egyetlen kiegészítőm.
