17:41

Interview with iEmmafashion



Istvánffy Emma blogjára - iemmafashion.com - egy-két éve találtam rá, egyből meg is akadtam rajta. Valószínűleg azért látogattam és látogatom újra és újra, mert érdekeset, különlegeset, mást, addig nem látottat közöl. Őszintén megmondom, szerintem sokban különbözik az ízlésünk, de talán pont ez a kulcsa a gyakori látogatásomnak. Kíváncsi vagyok rá, hogy ő hogy oldja meg öltözködési rutinját, a sok tervezgetés hogy kerül át a valóságba.
Készítettem vele egy interjút, melyben a varrást, ruhatervezést helyeztem a központba, ugyanis ez az én szenvedélyem is, noha nálam nem is látszik (még) kiteljesedni ez a vonal.
Emma eszméletlenül elhivatott, rendszeresen szerepel a TeenVogueban, és nemrég a Glamouronline-on is látható volt, jelenleg pedig Tomcsányi Dórinál, magyar divattervezőnőnél van nyári gyakorlaton, amiért nagyon csodálom. Rajtam kívül még természetesen rengetegen követik, mert nem semmi, amit tizenöt éves létére letett az asztalra, így szerintem ezt a tényt nekem már ragoznom sem kell. Tevékenységében tükröződni látszik a kreativitása, talpraesettsége, noha én nem ismerem személyesen. A blogján látom, ahogy kezd kiforrani a stílusa, valamint számos kollaborációban részt vesz.
Személy szerint, nekem nagyon nagy löketet, belső felüdülés érzését tudja adni, amikor szeretik mások, amit csinálok.

Mekkora magánszférára van szükséged az alkotáshoz?
Nem érzem úgy, hogy feltétlenül szükséges elvonulnom ahhoz, hogy alkotni tudjak. Sokszor más emberek inspirálnak, így nem zavar, ha nyüzsi van körülöttem.

Előnyben részesíted a könnyen megmunkálható anyagokat, vagy szívesen kísérletezgetsz különlegességekkel is? Mondjuk már láttam tőled a Sellő kollekciódban selyemszerű anyagot, az aztán csúszkálhatott össze-vissza a munkaasztalon...
Szeretem a kihívásokat, persze sokszor a könnyebb utat választom, de néha izgalmas kilépni a komfortzónámból.

Mennyit inspirálódsz egy-egy darab megvarrása előtt? Van olyan, hogy megálmodod, másnap pedig már neki is ülsz a papírnak, ceruzának és a varrógépnek? 
Sokszor csak lefirkantom az ötletet, de a megvalósításáig van, hogy akár hetek is eltelnek (főleg suliidőben, olyankor alig van időm varrni).

A kommentekből látom az olvasóközönség lelkesedését, de privátban is kapod a gratulációkat tömegével, ugye?
Mostanában rengeteg üzenetet és emailt kaptam, és nagyon jól esik, hogy tetszik az embereknek amit csinálok. :)

Online megrendelési kívánságról is olvastam már, ehhez hogy állsz? 
Egyelőre nem valószínű, hogy megrendelésre tudnék dolgozni, egyrészt még nem érzem elég profinak magamat ehhez, másrészt pedig időm sincs rá. Ettől függetlenül szuper lenne, ha mások is hordanák, amit tervezek, de erre még várni kell.



Hangoztattad már, hogy a szüleid mindenben támogatnak. Ezt kifejtenéd egy kicsit? Gondolom a barátaid sem állnak különbül a dologhoz. 
Szerencsésnek érzem magam ebben, például apukám fotóz engem, márpedig a jó fotó elég alapvető egy divatblognál. Emellett sok barátomnak is hasonló az érdeklődése, így rájuk is számíthatok.

Inspirálódsz a közvetlen környezetedből, vagy inkább az internet és a divatlapok segítenek benne? Esetleg más művészeti ágazatokból, például táncból és zenéből is merítesz ihletet?
Gyakorlatilag mindenből merítek inspirációt, sokszor megfogalmazhatatlan, hogy honnan jön az ihlet.

Ha látsz bárhol egy jó szettet, van hogy akaratlanul is elfog a féltékenység, vagy próbálod pozitív célra felhasználni, és ellesni a jónak vélt trükköt?
Olyan van, hogy egy ruhadarab nagyon megtetszik valakin, és bár féltékeny nem szoktam lenni az illetőre, azért elfog az az érzés, hogy „hű, ilyen nekem is kell!”. :)



Mindig van új terv a tarsolyodban a blog témáit illetően, vagy inkább a hirtelen ötletek vannak nagyobb százalékban? 
Szeretek előre tervezni dolgokat, de az is megesik, hogy leülök a gép elé, és egyszer csak belefogok egy témába.

Hogyha teljesülne az álmod, és divattervezői pályára lépnél, folytatnád a blogolást?
Igen, biztosan, de feltehetően megváltozna kicsit a tartalom.

Itt is szeretném megköszönni, hogy válaszoltál a kérdéseimre, és sok sikert kívánok a jövőben!
Adél

You Might Also Like

2 megjegyzés

Popular Posts