Vannak olyan dolgok, amik után azt mondod, hogy na, igen, megérkeztem. Na, igen, velem is ez van, mikor végigcsinálunk egy fotózást a legeslegkedvencebb ruháimmal, kiegészítőimmel, rúzsommal, fényekkel és épületekkel. Azt hiszem, mindig ilyenkor, ősszel készülnek a legjobb képek, nem tudom, miért nem nyáron. Valahogy ezeket a barnás színeket, a lehulló leveleket jobban szeretem háttérnek is, de önmagában csak az érzet megmagyarázhatatlanul kellemes. Vajon mennyire igaz, hogy mindenki azzal az évszakkal tud leginkább azonosulni, amelyikben született? Ezeket a képeket egy az egyben magaménak érzem. Nagyon csípős hideg volt, ám ezek a kellemes színek, és csempefelületek megmelengették eléggé a szívemet ahhoz, hogy boldog mosollyal pillantsak a kamerába. A kötött pulcsi ugyanúgy a tél hírnöke, mint a repkedő nulla fokok körülöttünk, amolyan télen bebugyolálós must have darab, a biker boots pedig szintén a hatalmas elméleti felkiáltójellel ellátott kelléke a ruhatáramnak. Ezek a fülbevalók az abszolút főszereplők. Retro forma, annyi minta, mint ahány csillag az égen, és már fel is van dobva az átlagosnak hitt szett.

Üres szavaknak érzem sokszor, amiket írok a ruhákról, a kinézetemről, mert úgy érzem, valamiféle körítés szükséges a képek publikálásához, mégis, úgy gondolom, azok önmagukban érvényesülnek. Ha ránézek, egyből megfogalmazódik bennem egy gondolat, egy összbenyomás ezeknek a meleg árnyalatoknak köszönhetően. Kívánom, hogy aki nézegeti őket, szintén valami hasonló legyen meghatározó.