Studio experience

18:48



Eddig csak néhányszor volt szerencsém fotóstúdióban járni. Persze egy évig majdnem stúdióban dolgoztam, de az televíziós volt, ahol picit más a rend. Mindkettőben faltól falig pattognak a kretív energiák, az eszközökről pedig még csak említést sem tettem... Ez a fotózás egy nagyon rohanós este jött létre, mégis, azt gondolom, semmi nyoma ennek a képeken. A koncepció elég ösztönös volt. Gondoltam, ha már beveszünk egy stúdiót, akkor meg kéne adnia a módját. A szemem előtt a tipikus divatfotók világa lebegett, amikor még a legkicsavartabb pózban is megnyerő a modell. Vogue, Elle, és még sorolhatnám... ja, és a H&M magazinból is rendkívüli módon tudtam inspirálódni még régebben. Na, és végülis olyan fényeket, tónusokat, pózokat, arckifejezéseket szerettem volna rekreálni. Habár úgy, hogy megtartom benne önmagam. A mozdulataimat, és tényleg valahogy ezt a két érzetet próbálom egymásba sűríteni. Számomra létrejött a harmónia. Ez a felső a Shein oldaláról van. Azért is mondtam, hogy egy ösztönös fotózást tudhatunk magunk mögött, mert előtte egy órával még nem volt elképzelésem, hogy én mivel is fogom kombinálni ezt a színes csodát. Végül egy elegáns nadrággal, és a kedvenc lakkcipőmmel éreztem magaménak. A rúzs és az óra pedig elegendő kiegészítésnek tűnt, és azt gondolom, a kiengedett hajammal is kompenzálni tudtam a kissé maszkulin megjelenés mértékét.





Fotók: Iványi Luca

You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts