Wide leg pants

22:39


Ezzel a bejegyzéssel kapcsolódnék a legutóbbihoz. Csak mert a színvilág nem változik nagyban, és szerepet kap a nagy piros táska is. Bár a főszerepet kimondottan a nadrágban tulajdonítanám. Tudjátok, a nyáron már elkezdődött ezeknek a bő gatyáknak a szezonja, viszont a hideg idő beköszöntével bizony vissza kell őket bújtatni a szekrény mélyére. Eléggé sajnálom, hogy csak most kaptam a kezem közé, és el is búcsúzhatok tőle jövő tavaszig. Legalábbis valószínűleg, nem hiszem, hogy lesznek még nagy melegek a nyáron. Habár nem vagyok meggyőződve róla, hogy jót tesz-e a jól látható optikai lábrövidítés. Merthogy elég erőteljes.
No de hogy a szettről is szót ejtsek; először egy meleg kötött pulcsival képzeltem el, de a karcsúsító felső jobban jött az összképhez. A tipikus Művkaros vagy néptáncosnak tűnő cipellőt passzintottam hozzá, ami lakk oxford cipő tulajdonképpen. Emellett még a kiegészítőm volt egy pár fekete, egészen apró fülbevaló.
Nyáron rohangálásra a fülledt időben megváltás lett volna ez a nadrág a lengeségével, viszont a színei miatt őszi szettekhez is el tudom képzelni. Mondjuk harisnyával. A csíkozás irtóra tetszik, habár pizsama alsónak is megtenné. Mindenesetre szerintem így búcsúztattam a nyarat, egy elég átmeneti kreálmánnyal, innentől jöhetnek az őszi ruhák!

Nadrág: http://bit.ly/2eNlx0x





You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts